A Biai Szentháromság-oszlop

A ma a körforgalom közepén található Szentháromság-oszlop története a barokk korba, az 1760-as évekre nyúlik vissza.

 Ekkor építtette Ház Ádám uradalmi ispán az akkor még kettős szobrot, és egy szoborházat is a Kis Jézust tartó Szent Szüzet, a Szentháromságot és az előttük térdelő Szent Domonkost ábrázoló alkotás mellé. Akkoriban a feltehetőleg a mai templom helyén álló Szent-Kristóf kápolna előtt állt a szoborcsoport, ám mivel az akadályozta Sándor Antal báró kastélyából a kilátást, a szoborcsoport eltávolítása mellett döntöttek. Az ügyben a torbágyi plébános javaslatára a Szentháromságot leválasztották a szoborcsoportról, eltávolították róla a szoborházat és elköltöztették az alkotást.

1873-ban Juhász Mihály kőfaragó és felesége adományából a Szentháromság szobrot egy magas, nyolcszögű, korinthusi fejezetes kőoszlopra helyezték. Az oszlop tetejéről néz a településre védőn az Atyaisten, Krisztus és a galamb képében megjelenő Szentlélek hármasa, amely 2006-ban került jelenlegi helyére a biai településközpontban kiépített új körforgalmi csomópont közepére. 

BIAI SZENTHÁROMSÁG-OSZLOP 

Biatorbágy, Szentháromság tér 

GPS: 47.465511,18.807907


  • 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Magtár

2053 Herceghalom, Hrsz: 016/7.

Az egykori magtár az 1870-es években épült a Gesztenyés út és a Zsámbéki út találkozásánál.

Bővebben

Mária-szobor

2091 Etyek, Öreghegyi út

Bekerített magántulajdonú telken található, (a kerítéstől mintegy 1,5 méterre, jól láthatóan) a talapzaton álló félalakos kő...

Bővebben

Zichy-kastély

2072 Zsámbék, 2072 Zichy tér 3.

A Zichy-kastély helyén a XII. században Aynard lovag földvára állt, majd az 1200-as évek elejére kiépült a kővár, ahol az...

Bővebben

Immaculata-szobor

2072 Zsámbék, Zichy tér

A kastéllyal szemben áll az 1739-ben, Zichy Miklós által emeltetett emlékmű. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején felállított és...

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu