Szent Orbán-szobor

Szent Orbán pápa szobrát 1816-ban állították a Vérti-szőlőknél. Több ízben restaurálták, jelenlegi műkő talapzatát az 1980-as években végzett restaurálás alkalmával kapta.

A 2002-es felújítás előtt a szobornak hiányzott a jobb keze, és a kézben tartott bot is.
A 2002-ben az alkotás környezetét is rendezték, fehér zúzalékkővel töltötték fel a környezetét. 

A műemléket nagy mérete ellenére nem könnyű észrevenni, mivel az út melletti növényzet elég sűrű, csak rövid szakaszon lehet belátni a szőlőültetvényre és magára a szoborra. 

A szobor bal kezében könyvet tart, jobb kezében pásztorbotot, jobb lába mellett kis boroshordó látható. A szent, püspöki ornátusban áll a talapzaton. A tábla alatt dús szőlő mintázatú koszorú forma látható, mivel Szent Orbán pápa a szőlő, szőlőművesek, kocsmárosok védőszentje. Európában a középkortól kezdve fohászkodnak a szőlősgazdák a májusi fagyok idején Szent Orbánhoz, hogy járjon közben az időjárást is ügyelő Seregek Uránál: kérjen kedvező időt, hogy ne károsodjanak a virágba boruló új hajtások, a szorgalmas munka őszre gazdag szüretet hozhasson. Ünnepét május 25-én tartják. 

A szentté avatott I. Orbán pápa 222-ben lett a katolikus egyház feje és 230-ban szenvedett vértanúhalált. 


SZENT ORBÁN-SZOBOR
Etyek, Vérti szőlők

GPS:47.446527,18.738186


  • 2091 Etyek, hrsz: 2901

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Viadukt

2051 Biatorbágy, Szabadság út

A biatorbágyi viadukt a Füzes-patak völgye felett ível át Biatorbágy határában.

Bővebben

Immaculata-szobor

2072 Zsámbék, Zichy tér

A kastéllyal szemben áll az 1739-ben, Zichy Miklós által emeltetett emlékmű. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején felállított és...

Bővebben

Nepomuki Szent János-szobor

2091 Etyek, Boti út 3.

Nepomuki Szent János szobrát 1750 körül állíttatta Plájes Imre.Jelenlegi helyére a restaurálás alkalmával helyezték át, 2001...

Bővebben

Temetőkápolna

2093 Budajenő, Kápolna utca

Budajenő temetőkápolnája Árpád-kori eredetű, a XII. századi templom romjaira épült, feltételezhetően a XIII-XIV. század...

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu