
Az Etyeki Római Katolikus Egyházközség és Plébánia működéséről 1723 óta rendelkezünk adatokkal.
A megnövekedett lakosságszámhoz képest az akkori templom szűknek bizonyult, ezért 1814-ben a mesterségesen feltöltött dombon megkezdődött az új templom építése a helyi lakosok segítségével. Az építkezés 1816-ban fejeződött be, és Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.
A templom és a torony négyszögletes kövekből épült, a szentély felett boltíves, a templomhajó pedig gerendamennyezetes. Az oszlopokon nyugvó kórus fából készült, az orgona négyvariánsú. A főoltárkép – Jakobey Károly: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – egyike az egyházmegye legszebb oltárképeinek. A középső freskó Árpád házi Szent Erzsébetet ábrázolja.
A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt, késő barokk stílusú templom 1814 és 1816 között épült Rieder József tervei alapján. A középtornyos, hosszházas (hosszház: az egyházközösség laikus (világi) részének fenntartott hely). templom egyenes záródású szentéllyel épült. A főoltáron a tabernákulum (oltárszekrény) angyalok a XVIII. századból valók. A szentélyt az oltárképpel együtt négy Jakobey olajfestmény díszíti. A mennyezeti freskók – amelyeket a legendárium szerint a helyi lakosok által adományozott tyúktojások sárgájával készítettek – és a mellékoltárok olajfestményei jelentős művészeti értéket képviselnek. Az itteni szőlősgazdák Szent Orbán-tiszteletét is tükrözi, mivel a templom mennyezet-festményén, az első csegelyen (gömbháromszög alakú boltozati elem) Szent Orbán pápát ábrázolta a művész, mellette Szent Flórián és Etyek látképe. A templom orgonáját a század elején a Rieger cég építette.
A neobarokk templom 34 méter hosszú, 14 méter széles, a torony magassága 43 méter. A II. világháború alatt – mint a legtöbb templomból – az etyeki toronyból is elvitték a 296 kg-os harangot hadi célokra. Az 1994-es templom búcsú alkalmával új harangot szenteltek.
A belső liturgikus tér átalakítására és márvánnyal való burkolására az 1980-as évek közepén került sor.
SARLÓS BOLDOGASSZONY-TEMPLOM
Etyek, Hősök tere 17.
GPS:47.445177,18.751111
A Szent Anna tiszteletére szentelt templom gótikus épületmaradványok felhasználásával épült 1748–1752 között.
BővebbenA késő barokk templomot 1839-ben az egyházközség – egyházmegyei támogatással – építtette újjá, akkor alakult ki az épület mai...
BővebbenTorbágy település a török hódoltság idején – hasonlóan a környékbeli falvakhoz – teljesen elnéptelenedett.
BővebbenAz országos műemlékvédelem alatt álló biai Szent Anna-plébániatemplom a Sándor-Metternich-kastély kápolnájaként épült,...
Bővebben