Both-Minya Méhészet

A méhészkedés nálunk családi hagyomány, amit még a dédnagyanyám kezdett el a 19. század közepén. Az így felhalmozódott tudást már generációk óta őrizzük.

A méhészkedést apám mellett, 13 éves gyermekként kezdtem el Mákófalván, egy Kolozsvár melletti kalotaszegi kis faluban. Egészen fiatal felnőttkoromig műveltem e számomra kedves mesterséget, majd 20 évig villamosmérnökkén dolgoztam, ám úgy éreztem, hogy a méhészkedés az, amiben leginkább ki tudok teljesedni, így 2005-ben, már Magyarországon megnyitottam a saját méhészetemet.

A méhészet Mányon található, de az értékesítést többnyire Zsámbékon bonyolítom le. Mány rendkívül jó földrajzi adottságaiból fakadóan gazdag méhlegelők találhatóak a környéken akác, repce, napraforgó, szolidágó, illetve különböző gyümölcs, mezei és vadvirágokból.

Ez garantálja, hogy a méhek által termelt méz kiváló minőségű legyen. Jelenleg 150 méhcsaládom van, de ez a mennyiség évről évre kicsit változik. Elsősorban mézet forgalmazunk, de emellett propoliszt is szedünk, ami bizonyítottan nagyon jó immunerősítő.

2010 óta Zsámbékon és környékén én vagyok a méhegészségügyi felelős. A feladataim közé tartozik, hogy megőrizzem a környék méhcsaládjainak egészségét és egyeztessek a hatósági állatorvossal annak érdekében, hogy a betegségeket vissza lehessen szorítani.

A méhészkedés, mint családi örökség fenntartását fontosnak tartom, így az erdélyi méhészetet a húgom vezeti, illetve a magyarországi méhészet munkálataiba és az értékesítésbe a fiam is besegít.

Évente tartok a budaörsi iskolában mézes reggelit, ahol a gyerekek és tanárok megkóstolhatják a nálam termelt mézeket.


  • 2072 Zsámbék, Gábor Áron u. 4.
  • 06 30 538 5457 | 06 30 924 7872
  • https://www.zsambekimeheszet.hu/
  • Zárva
  • termelői méz helyszínen és rendelésre is

    hétfő: 08:00 - 16:00
    kedd: 08:00 - 16:00
    szerda: 08:00 - 16:00
    csütörtök: 08:00 - 16:00
    péntek: 08:00 - 16:00
    szombat: zárva
    vasárnap: zárva

Hasonló találatok

Cserepeskert

2072 Zsámbék, Etyeki út

Feltöltés alatt

Bővebben

Zsámbéki Varázsecset Festőklub

2072 Zsámbék, Petőfi S.u.85.

Feltöltés alatt

Bővebben

2072 - Zsámbék, 
Szent István tér 3. • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu