
Felfedezésre váró természeti és műemléki értéket rejt, az elődök szorgalmas munkáját és az utódok tiszteletét testesíti meg a helyiek által Gödörnek hívott, hivatalos nevén a Józsefvárosi pincesor elnevezésű hangulatos terület.
A pincesor lakóházak közé ékelődött pinceterület. 1946 előtt – a kitelepítés időpontjáig – sváb családok éltek ezen a mély fekvésű területen. Maga a „Gödör” emberi tevékenység eredménye: az 1737 és 1739 között pusztító pestisjárvány után a településre újonnan érkező németek innen nyerték ki a házaik építéséhez a szükséges agyagot. Alapos munkát végeztek, hiszen annyira kimélyítették a fejtéssel a területet, hogy lakóépületek építésére így már nem volt alkalmas, ám a gödröt szegélyező meredek partfal pincék kialakítására éppen megfelelt.
Az első pincéket még a 18. században vájták ki a Lehmgrube, helyi dialektusban Lahmgrub (agyaggödör) falába. A teljes kiépítés csak a 19. században történt meg, amikor hetven borospince, többségük az elé épített présházzal szinte körülfonta a területet.
A pince együttes a kitelepítést követően pusztulásnak indult, a 2005-ben megalakult a Lamgrub Egyesület munkájának köszönhetően viszont a terület megszépült. 2010-ben az egyesület és Zsámbék önkormányzata felavatta a Német Nemzetiségi Emlékművet, Máhr Ferenc szobrászművész alkotását és az Emlékparkot. Ma tanösvény kalauzolja a látogatót a természetvédelmi és műemléki védelmet élvező Gödörben.
JÓZSEFVÁROSI PINCESOR
Cím: 2072 Zsámbék, Józsefvárosi átjáró
Nyitvatartás: Folyamatosan látogatható
GPS: 47.550144,18.728814
A közösségi ház melletti pajtában berendezett motor- és autómúzeum különleges élményt ígér minden érdeklődőnek.
BővebbenA fából épült Csergezán Pál-kilátó lentről alig észrevehető, a fák között bújik meg, a túraútvonalon haladva csak közvetlen...
BővebbenA barokk stílusú, 1791-ben emelt emeletes épület névadója és egyben nevezetessége is a homlokzatán lévő napóra, amely derült...
BővebbenTorbágy település a török hódoltság idején – hasonlóan a környékbeli falvakhoz – teljesen elnéptelenedett.
Bővebben