Pátyi pincesor

A Zsámbéki-medence régiójának legegységesebben megmaradt pincesora a pátyi.

 Az erdőszerű, ligetes területen hársfák, diófák, japánakácok között kétszáznál is több pince búvik meg. A terület hangulata magával ragadó, a lekerekített sarkú pincék látványa különös bájt kölcsönöz a vidéknek.

A hagyományosan is Pincehegynek nevezett területen a pincesorok lépcsőzetesen, egymás fölé épült sorokban helyezkednek el. A pincék nagy része az 1800-as években épült, erről tanúskodnak a kapuk fölött kőbe vésett évszámok is. Igényesség és ízlés tükröződik ezekről az építményekről. Többségük rendezett állapotban van, sőt egy-egy esetben már elkezdték a pincék újjáépítését is. Mind többen térnek vissza a régi hagyományokhoz és foglalkoznak újra szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. A helyiek számára a Pincehegy azt a nyugodt, kellemes környezetet biztosítja, ahová a mindennapi gondok elől elvonulhatnak. A pincék elé helyezett padok, asztalok, kerti kemencék köré baráti társaságok gyűlnek egy kis borozgatásra, beszélgetésre, mulatozásra. Az évente megrendezett Pátyi Pincenapokon benépesül a Pincehegy, életre kelnek a több százéves pincék és festői szépségükkel újra és újra elvarázsolják az idelátogatókat.


PÁTYI PINCESOR

GPS: 47.509260, 18.833798


  • 2071 Páty, Pincehegy utca

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Pincesor

2091 Budajenő, Fő utca 3.

A pilisi és váci járások hegyes-dombos vidékein a községek fő jövedelmi forrása a szőlőtermesztés volt.

Bővebben

Aynard vára

2074 Perbál, Zajnát tető

A Budai-hegyek felé nézve az egyik meghatározó tájképi elem – a Meszes-hegy mellett –, a hegység legszélső eleme, a Zajnát...

Bővebben

Szent Orbán-szobor

2091 Etyek, hrsz: 2901

Szent Orbán pápa szobrát 1816-ban állították a Vérti-szőlőknél. Több ízben restaurálták, jelenlegi műkő talapzatát az 1980-as...

Bővebben

Faragott alkotások

2074 Perbál, Hősök tere

Sárkányfa, bányász és 56-os kopjafa – Tóth Gyula, perbáli fafaragó több alkotása is látható a településen.

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu