
A Zichy-kastély helyén a XII. században Aynard lovag földvára állt, majd az 1200-as évek elejére kiépült a kővár, ahol az évszázadok során királyok, hadvezérek, országnagyok fordultak meg vadászni, tanácskozni az ország sorsáról. 1541-ben Buda megszállásával egy időben Zsámbékot is elfoglalta a török. A harcokban az erődítmény és a templom is erősen megrongálódott.
Az egykori erődítmény a XIV-XV. században lett végvár. A középkori vár maradványain a Zichy család építtetett eredetileg egyemeletes kastélyt és telepítette újra Zsámbékot elsősorban sváb és frank telepesekkel. A kastély és az uradalom 1766-ban a királyi kamara tulajdona lett. A ma látható barokk épület a XVIII. században épült, végleges formáját csak jóval később, 1902-ben nyerte el. Egykori kápolnája már csak méretei miatt is ritkaságnak számít.
Az 1766-os tulajdonosváltást követően az épületegyüttes száz évig lakatlanul omladozott, már a lebontásának a gondolata is felmerült. A XVIII. század elején letelepedett svábok és frankok azonban a települést ekkorra már igazi otthonuknak tekintették, ezért a helyi iparosok és parasztok elöljárósága a kastély megvásárlásáról és megmentéséről döntött. A felújításra azonban nem maradt pénzük, így 1904-ben a svájci Szent Keresztről elnevezett Irgalmas Nővérek rendjének adták át az épületet, akik cserébe vállalták a helyreállítást. Rendjük tartományi házává alakították át a kastélyt, melyet négyzetes épülettömbbé bővítettek, igaz ennek az építkezésnek áldozatul esett az udvar északi oldalán álló középkori épületcsoport. 1905-ben a felújított kastélyban kezdték meg a nővérek a zsámbéki gyerekek elemi és polgári iskolai oktatását. 1924-re az épület szűknek bizonyult, ezért a saroktornyokkal díszített kastélyt kétemeletes épületté bővítették. Az épülettömb főhomlokzat mögötti részének kor színvonalán történő felújítását 2016-ban kezdte el a Premontrei rend.
A várkastély a XX. század elejétől kezdve a mai napig oktatási célokra szolgál.
Jelenleg a Premontrei rend 12 évfolyamos gimnáziumot működtet az épületben.
ZICHY KASTÉLY
Cím:2072 Zsámbék, Zichy tér 3.
GPS: 47.547150, 18.714853
Nyitvatartás: kívülről egész évben megtekinthető
A környék egykoron leggazdagabb állattenyésztője építtette 1740 körül Zsámbék egyik legrégebbi lakóházát, a Szent...
BővebbenAz 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján avatták fel az Ófalu főterén található 56-os emlékművet, amely részben...
BővebbenA kastéllyal szemben áll az 1739-ben, Zichy Miklós által emeltetett emlékmű. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején felállított és...
Bővebben