Aynard vára

A Budai-hegyek felé nézve az egyik meghatározó tájképi elem – a Meszes-hegy mellett –, a hegység legszélső eleme, a Zajnát kettős csúcsa.

 A környékbeli települések „népnyelvében” a mai napig élő elnevezései – például a Hajnál, Ajnát –, is arra utalnak, hogy ezen a hegyen állott egykor az Aynard-nemzetség vára.

Ezt a levéltári emlékek, valamint a kutatások is alátámasztják. A helyszín stratégiailag ideális; innen ellenőrizhetők a Buda–Esztergom–Fehérvár háromszög fontos útvonalai, jó a rálátás a Pilisi-, a Zsámbéki-medencére és a Gerecse vonulataira.

Az Aynard-nemzetség III. Béla király francia származású feleségének kíséreteként került az országba a XII. század második felében. Perbál és Zsámbék környékén voltak jelentős birtokaik. Ők építették többek közt a zsámbéki Premontrei kolostort (Romtemplom) is.
A vár eleinte valószínűleg csak föld-, illetve sáncvár volt, de a tatár támadások hatására kőfallal, kő lakótoronnyal is kibővítették. Az Aynardok, illetve leszármazottjaik a XIII. században fontos szerepet játszottak, de jelentőségük a következő században csökkent.

A nemzetség hanyatlásával párhuzamosan a vár is vesztett jelentőségéből, a XV. század elejére már elhagyottá vált, s így lassan az enyészeté lett. A szájhagyomány azonban még évszázadokon át megőrizte emlékét, melyet ma is ápolnak.

AYNARD VÁRA

Cím: 2074 Perbál

GPS: 47.602888,18.809355


  • 2074 Perbál, Zajnát tető

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Immaculata-szobor

2072 Zsámbék, Zichy tér

A kastéllyal szemben áll az 1739-ben, Zichy Miklós által emeltetett emlékmű. Az 1739-es nagy pestisjárvány idején felállított és...

Bővebben

Viadukt

2051 Biatorbágy, Szabadság út

A biatorbágyi viadukt a Füzes-patak völgye felett ível át Biatorbágy határában.

Bővebben

Splény-Várady kastély

2071 Páty, Rákóczi utca 37

A kastély 1825-ben épült, a tulajdonos felesége, Splényné Szily Mária tervei
alapján.

Bővebben

Török-kút

2072 Zsámbék, Benedek u. 2.

Buda eleste után Zsámbék török kézre került, ekkor építették a község bővizű forrására az 1500-as évek második felében ezt a...

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu