Kápolna

A temetőkápolna 1904-ben készült el, a helyi temető halottasházát alakították át a célra.

Fojtik János biai lelkész, oltárkövet kezdeményezte a létrehozását. Az átalakítást Magdics István kerületi esperes, etyeki plébános végeztette el, és ő is áldotta meg, valamint szentelte fel az épületet 1904. szeptember 18-án. A kápolnát a Szeplőtelen Fogantatás védelmébe ajánlották. 

Az épület Metternich Paulina tulajdonában volt, aki alapítványt hozott létre a szentély fenntartására. A kápolnát 1929-ben a hívek növekvő száma miatt kibővítették.
A II. világháborúban súlyosan megrongálódott az építmény, az orosz katonák például lóitatónak használták. 1948-ban maguk a pusztaiak hozták rendbe. Szapóry István tanító vezényletével az elpusztult oltár mintájára, a Herceghalmon lakók és a biai mesterek újat készítettek. A példás gonddal restaurált kápolnát 1948-ban Andresz János biai festő dekorálta, majd ugyanezen év november 1-jén Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel. 2002. augusztus 18-ig, az új templom felépítéséig itt tartották a vasárnapi és ünnepnapi római katolikus szentmiséket, de havonta egy-két alkalommal a református és az evangélikus istentiszteleteket is.

Cím: 2053 Herceghalom, Hrsz: 220/2.

GPS: 47.501239,18.749344


  • 2053 Herceghalom, Hrsz: 220/2.

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Skót Bencés Rendház

2093 Budajenő, Fő u. 3.

Az 1700-as évek első felében költöztek Budajenőre a skót szerzetesek, s azonnal nagyszabású felújításba, bővítésbe kezdtek a...

Bővebben

ÁTK főépület és park

2053 Herceghalom, Hrsz: 267/2.

Herceghalom építészeti értékei között az egyik kiemelkedő az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (ÁTK). Építése...

Bővebben

Kőkereszt

2089 Telki, Fő utca 33.

Telki Fő utcáján, a Pajta-Faluház épülete mellett, a Szent István tiszteletére létesített, egykori bencés apátsági templom...

Bővebben

Szent Vendel domborműves népi lakóház

2072 Zsámbék, Bicskei utca 13.

A környék egykoron leggazdagabb állattenyésztője építtette 1740 körül Zsámbék egyik legrégebbi lakóházát, a Szent...

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu