Sasfészek-tó

A Páty és Biatorbágy között autóval közlekedők többsége pihenőhelyként ismeri, pedig a Sasfészek-tó jóval több ennél.

Ez a 400 négyzetméteres, csapadékvízből és forrásból táplálkozó természetes tó helyileg védett terület.

A Zsámbéki-medence területének hidrológiai értékei közt csupán két természetes tó van: az egyik az „Üvegtigris” című filmből jól ismert Garancsi-tó Tinnye és Piliscsaba közt, a másik pedig a Biatorbágytól északra, a Sasfészek-dűlő és a Malomi-dűlő között elterülő Sasfészek-tó. Utóbbi azon kevés vizes élőhelyek egyike, ahol még viszonylag háborítatlanul élnek a kócsagok és szürke gémek, sőt, vidrák is látogatják. Hajdanán a pátyiak kedvelt pihenőhelye volt, gyakran kijártak ide horgászni, fürödni, vagy csak gyönyörködni a tájban. A vadregényes környezet a filmrendezőket is megihlette: itt építették fel Émile Zola világhírű regényének díszleteit és itt forgatták pátyi statisztákkal 1962-ben a Germinal című filmet. Az elmúlt fél évszázad során többször felmerült a tó kiszárításának az ötlete, több alkalommal is kiszakítottak belőle kisebb-nagyobb területeket. 

A Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület kezdeményezésére természetvédelmi kezelési terv készült a tó megmentésére.


SASFÉSZEK-TÓ

Cím: Páty, Külterület 1.

GPS: 47.492833, 18.813298


  • 2071 Páty, Külterület 1.

Kategória: Természeti kincsek

Hasonló találatok

Nyakas-kő

2051 Biatorbágy

A Nyakas-kő különleges sziklaalakzatait a miocén-kor végén édesvizűvé vált Pannon-tenger alakította ki, amelyek nemcsak a...

Bővebben

A Fehér-út és a Meszes-hegy

2074 Perbál Szabadság utca vége

A Nagykovácsi–Perbál–Zsámbék útvonalon kanyarog a Fehér-út nevű turistaút.

Bővebben

Garancsi-tó

2086 Tinnye

2001 nyarán itt forgatták az „Üvegtigris” című filmet. A forgatásnál használt büfékocsi a tó partján hagyva azóta idegenforgalmi...

Bővebben

Zárdakert

2072 Zsámbék, Akadémia u. 1,

Zsámbék romantikus hangulatú, középkori kőfallal körülvett, kacskaringós utakkal, kövekkel, fákkal és virágokkal pompázó kertje,...

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu