Szily-kastély

A biatorbágyi Szily-kastélyt a források középkori épületként említik.

Az építéstörténeti dokumentumok szerint az 1600-as évek elején a birtok a Fekete család tulajdonában volt. A mai kastély U alakú épületének középső része ebben az időben épült, majd a hétgyermekes Farkas család Biára költözésével további bővítések kezdődtek. A házasság révén a családba kerülő Szily József az U alakú kúria kiskastéllyá alakításáról döntött. Építészeti igényességét a kilenc oszlopra épített ív-pillérsoros tornác reprezentálta. 

Később Szily József lánya, Karolina házassága révén a Fáy család kezébe került a birtok, amelyet 1852-ben Sándor Móric vásárolt meg. Ő a Bajnai-Biai uradalom központjaként működtette. Később Sándor gróf lánya, Sándor-Metternich hercegnő vette át a birtok irányítását. 

A lejtős terepen álló, délre néző U alakú díszudvaros kialakítású, oldalszárnyakkal rendelkező barokk épületet 1954-ben mezőgazdasági szakiskolává alakították, a régi részekhez idegen toldalékokat építettek. Jelenleg Biatorbágy Nagyközség Önkormányzatának tulajdonában van. 2001. augusztus végétől használaton kívül áll. Az önkormányzat 2005-ben részletes tanulmányt készíttetett a kastély múltjának építészettörténeti felkutatására és hasznosítási lehetőségeinek feltárására. A tanulmány felhasználásával a kastély felújítása hamarosan elkezdődik, így Biatorbágy turisztikai vonzerejévé válhat.


SZILY-KASTÉLY 

Biatorbágy, Szentháromság tér 6.

GPS:47.462500,18.811560


  • 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.

Kategória: Műemlékek

Hasonló találatok

Árvay Zoltán hadnagy és bajtársai sírja

2073 Tök, temető

A Völgyi-dűlő és a Temetői-dűlő között található Árvay Zoltán hadnagy és bajtársai sírja.

Bővebben

Temetőkápolna

2093 Budajenő, Kápolna utca

Budajenő temetőkápolnája Árpád-kori eredetű, a XII. századi templom romjaira épült, feltételezhetően a XIII-XIV. század...

Bővebben

Nepomuki Szent János-szobor

2091 Etyek, Boti út 3.

Nepomuki Szent János szobrát 1750 körül állíttatta Plájes Imre.Jelenlegi helyére a restaurálás alkalmával helyezték át, 2001...

Bővebben

Magtár

2053 Herceghalom, Hrsz: 016/7.

Az egykori magtár az 1870-es években épült a Gesztenyés út és a Zsámbéki út találkozásánál.

Bővebben

2072 Zsámbék, 
Akadémia utca 3. (Tourinform Zsámbék iroda) • +36 30 649 8899 • info@zsambekinfo.hu