Kedves Látogatónk!
Már nagyon várjuk a tavaszt, a természet ébredését, s bizakodva készülünk hétvégi rendezvényünkre, a Krvatacskára is. Ez alkalommal Ercsi lesz Tárnok vendége. A tavaly megkezdett hagyományteremtő kezdeményezést folytatjuk, így körmenettel indul az Öreghegyi úti kőkereszttől a rendezvény. A részletes programot csatoltam, fiatalok, idősebbek és gyermekek egyaránt megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő progarmot. Szeretettel várom Önöket! E program és az ercsi Művelődési Házzal való együttműködésünk volt vasárnap reggel a Rádió6 adásának témája.
Elsősorban munkáltatók figyelmébe ajánlom március 25-i, Foglalkoztatás elősegítése, munkaerő-piaci támogatások címmel megrendezendő Nyílt Napra, melyet a TMHK Foglalkoztatási és Információs Pontként rendez a Munkaügyi Központ Érdi kirendeltségével közösen.
A Rákóczi úti új jászóteret április 1-jén megnyitjuk, délelőtt 10 órától várjuk az érdeklődő anyukákat és kisgyermekeiket. A programokat mellékelem.
Szép tavaszt kívánok, s továbbra is azt, érezzék magukat otthon, itt Tárnokon!
Vizsy-Gombosi Lilla igazgató
|